Debate Youth Line

Elkezdődött, és mi (Stekler Klára, Sziklai Attila, Szenes Zoltán, Groska Éva és a Jeneibusz – Jenei László) is útrakeltünk. Ivano-Frankivszkban az első programelemmel elindult egy új és izgalmas programunk. Határon átnyúló ifjúsági vitaiskola. Ezzel eddig nem foglalkoztunk, de a témában jártas ukrajnai partner ösztönzésére bekapcsolódtunk.

A program újdonsága is izgatott bennünket, de persze egy kicsi aggódás is volt bennünk, főként, hogy a magyar media ontotta ránk a nem éppen szívderítő ukrajnai híreket.

Jelentjük, legalábbis Ivano-Frankivszkból, hogy az ottaniak hozzánk hasonlóan élik a mindennapjaikat: vizsgáznak, vásárolnak, sokat telefonálnak, és esőben esernyőt fognak a kezükbe. És kedvesek és vendégszeretők és mint tudjuk bonbon és cukorka nagyhatalom, ja és gránátalmalé. Fornetti helyett csoki és keksz élénkítette agysetjeinket.

A szállodánk az Oszrák-Magyar Monarchiát idézte, és mint kiderült a történelmi Galícia lakói erre az időszakra nagy nosztalgiával emlékeznek. Érdekes, nem?

2014. május 29-31. között újra megyünk, de már többen. Ha valakit érdekel a vitamódszer elsajátítása és továbbadása, tud angolul és van útlevele, ne habozzon, keressen: 30/777-9065, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A szubjektív után egy kis objektív:

 Cross-Border Debate Youth Study/ Határon Átnyúló Ifjúsági Vitaiskola

A Kalamáris Egyesület, Európai Uniós támogatással, konzorciumi partnerségben: ”Debate Youth Line” című HUSKROUA/1101/258 azonosítószámú projektet valósít meg.

A projekt célja, hogy erősítse az ifjúsági vitakezdeményezéseket, és a határon átnyúló hálózatokat az alábbi területeken: Kárpátmelléki Régió - Ukrajna, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - Magyarország és Máramaros megye - Románia.A projekt konkrét célja a határon átnyúló ifjúsági szervezetek kapacitásnövelése, az ifjúsági vezetők tudatosságának, ismereteinek, és készségeinek erősítése és a három térség lakosságának vitakultúra-fejlesztése.

A projekt megvalósítási területei: Ivano-Frankivszk Régió – Ukrajna, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye –Magyarország, és Máramaros megye – Románia. A projektpartnerek: the Department of Education and Science, Youth and Sports of the Ivano-Frankivsk Regional State Administration (Családi, Ifjúsági és Sportügyi Főosztály Kárpátmelléki Államigazgatás - Ukrajna) Ivan Krevan Local Development Association  (Ivan Krevan Helyi Fejlesztési Egyesület, Románia) és a Kalamáris Egyesület.

A projekt célcsoportja: az iskolába járó fiatalok, az középiskolai tanárok, felsőtagozatos diákok, a célrégiók ifjúsági szervezetei, helyi munkáltatók (cégek és szervezetek) állami hatóságok és önkormányzati szervek.